2011. december 22., csütörtök

ez volt az. az én tündérmesém ami halálra volt ítélve. a fiatalkori szerelem, az első igazi érzés mely eluralkodik feletted.. de bárhogy is harcolsz, a páncél egyszer eltörik s végetér a harc a szerelemér. nem vagy már elég erős és tulságosan fájnak a hegek ,hogy még egy lépést is tegyél. de végül nem te, hanem ő adja fel s lép ki a csatatérről egyedül hagyva téged a magánnyal. de ne félj,töröld le a könnyeid. egy nap valaki megfogja köszönni neki, hogy elengedett!

a felejtés nem azt jelenti, hogy kitörlöd az emlékezetedből, hogy azt se tudd ki ő. egyszerűen erős kell legyél és megáld, hogy mikor rágondolsz ne a szívet rengető, agyzsibbasztó fájdalom jusson eszedbe, mert elvesztetted, hanem egy igazi mosoly legyen az ajkadon, mert egyszer a tiéd volt és ez jó érzés. örökké a szived elrejtett zugában lesz a neve,de ha a zárat újra és újra felfeszíted, kiugrik... a fiokból és az emléke megöl. hát zárd be,dobd el a kulcsot és menj tovább,az élet nem vár és ha majd visszapillantasz és ürességet látsz, csak akkor jössz rá, hogy mit vesztettél igazából. nem őt,nem egy szerető szívet, hanem az életed oly sok időt, amit arra szántál, hogy egy szellemet üldözz, mindhiába..
2011. december 21., szerda

Tudod, vártam rád.Hónapokat ültem szomorúan miközben a szerelmedet kerestem.De már tudom,hiába kerestem hisz nem volt.A jelét mutattad,hogy szeretsz,majd elmentél.De már tudom,nem csak eltitkolod az érzésed,hisz nincsenek érzéseid.Többet nem várok rád,hisz ha szerettél volna már rég itt lennél és a karjaidban feküdnék.Nincs több álom és fantáziálás,a kislányból nagy lány lett aki tovább lép és nevetve rúg bele az emlékedbe!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





